Rólunk

Cseriné Demeter Bernadett

Belső Univerzum Külső Kivitelezője

„És érezzék egy kézfogásról rólad, hogy jót akarsz, és te is tiszta jó vagy, s egy tekintetük elhitesse véled: szép dolgokért élsz – és érdemes élned.” (Váci Mihály)

49 éves koromra feleség, 2 gyermekes családanya és az ADHD Magyarország Pálföldi Alapítvány elnöke lettem.

Ahhoz, hogy valaki ebben a feje tetejére állított világban az álmainak élhessen, 2 dolog szükséges: megrendíthetetlen hit és az életen át tartó tanulással egybefont küldetéstudat.

Az én álmaimhoz szükséges küldetésemre, 39 évesen találtam rá. Ekkor hívtam életre egy közösségi célú, társadalmi vállalkozást, a Hozzáértők Szövetkezetét. Amikor pedig felkértek az ADHD Alapítvány vezetésére, akkor jöttem rá, hogy ezzel a kapcsolódással utat nyithatok az álmaim megvalósításához.

Hiszem, hogy az élethosszig tartó tanulás a siker egyik kulcsa. Az, hogy egymást tanítva is tanulhatunk, ami egy harmonikus csapat és egy jól működő vállalkozás mozgatórugója.

Ebben a folyamatban a családom nyújtotta támogatás és megértés elengedhetetlen volt, hiszen most már én is adhatok a gyermekeknek és családjaiknak. Szakértő támogatást, innovatív, modern tanulási környezetet és módszertant, valamint gondoskodó „anyai” szeretetet.

Hiszem, hogy az alapítvány és a szövetkezet csapata és jómagam, egy olyan küldetéshez értünk, amelyről eddig csak álmodtunk. Örömmel jelentem, hogy ez a valóság! Úgy a küldetésem, mint ez a projekt.

Közel az ötvenhez úgy vélem, hogy az igazi életem még csak most kezdődik!

Kotlár Zsófia

Formába Öntő Fantáziagép Motorja

Egy kislány álmokkal … később Nő lesz célokkal!

Világéletemben egy Utazónak éreztem magam. Egy Vándor, aki keresi a saját útját, amelyen stabil léptekkel haladva kibontakozhat, léptei pedig nyomot hagynak a világban.

Sosem szerettem és nem is akartam beleolvadni a szürkeségbe. Tanulmányaim és munkáim során is aktívan használtam az erősségeimet a közösségi megjelenések, előadások, szervezések, fellépések, programok terén. Jól érzem magam a láthatatlan háttérmunka, előkészítési feladatokban is, de a látható tevékenységektől sem riadok vissza. Ha úgy adódik, a reflektorfénybe is belemosolygok.

A fejlesztendő területekre is igyekszem nagy figyelmet fordítani, hiszen mindig van mit tanulni. Fejleszteni magam, hogy a legjobb tudásom szerint tudjak munkásságommal a közösség tevékenységét segíteni. Merthogy mitől is félek igazán? A kiaknázatlan lehetőségektől… Jelenleg a kommunikációs készségeimet finomítva erősítem, illetve gyógypedagógia szakos hallgató vagyok az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen.

A sikert nem pénzben mérem, hanem hogy milyen változásokat tudok behozni mások életébe. Ezért is büszkeség számomra, hogy olyan közösségben dolgozhatok, ahol nem mások kárán kapaszkodnak fel az emberek, hanem egymásból a legjobbat kihozva haladunk a közös cél felé. Ha mindannyian kihozzuk magunkból azt, amire képesek vagyunk, azzal megváltoztathatjuk a világot. Hiszek ebben az erőben, ami a szíveket összeköti. Boldog vagyok, hogy ennek az egységnek részese, alkotóeleme lehetek. Hiszen nem az a lényeg, hogy a legjobbak legyünk a világon, hanem hogy a legjobbak legyünk a világért, együtt közös erővel.

Darázs Erzsébet

„Zsóka”: Kulináris Kreatív Kapitánynő, a ZsóKitchen megálmodója

Számomra a gasztronómia és a vendéglátás területe lehetőséget ad arra, hogy kiélhessem a szenvedélyemet és segíthessek másoknak örömteli élményeket szerezni az étel és ital világában.

Az fiatalságom nagy részét a Parlamenti büfében töltöttem, ahol mind a vendégek, mind pedig a hírességek kiszolgálása volt a feladatom. Ez megtanított arra, hogy hogyan kell professzionálisan és udvariasan viselkedni bármilyen helyzetben. Emellett rengeteg tapasztalatot szereztem az ételkészítés terén, amit szívesen kipróbálok otthon is. Imádok különböző receptekkel és ízekkel kísérletezni, hogy mindig új és izgalmas ételeket készítsek.

Korábban pedagógusi munkát is végeztem, elsősorban alsós gyerekekkel. Azonban azt tapasztaltam, hogy a kamaszokkal való foglalkozás jobban leköt és jobban érdekel. Számomra fontos megismerni, hogy milyen élethelyzetből jönnek és milyen célokat szeretnének elérni az életük során. Segítőkész és nyitott vagyok, mindent megteszek azért, hogy segítsek nekik megtalálni az útjukat és inspiráljam őket a céljaik elérésében.

Mottóm az életben az, hogy minden lehetséges annak, aki hisz az álmaiban és képes tenni érte. Hiszek abban, hogy az élet sok lehetőséget tartogat számomra és mindenki számára. Szeretek humorizálni és nem veszem túl komolyan a dolgokat, ezért mindig pozitív hozzáállással és jókedvvel vállalom a kihívásokat.

Az életem során folyamatosan fejlődni és tanulni szeretnék a diákjainkkal együtt. Hiszem, hogy az életben soha nem lehet eleget tanulni, és mindig érdemes új dolgokat felfedezni és megtapasztalni.

Tóth-Bachner Krisztián

Munkaruhás Megmentő Szaki-Szuperhős

Építőipari szakmunkásként elég sok területen megfordultam, tudást és tapasztalatot szereztem, amit mindig is szerettem volna átadni a fiatalabbaknak. Az utóbbi években a természetes építőanyagok, illetve a fenntarthatóság szempontjai lettek a legfontosabbak a számomra, így figyelmem a vályogépítészet felé fordult. A projektben rejlő lehetőségek azért fogtak meg, mert ezt a két célomat a rugalmas keretek között megvalósíthatónak tartom. Emellett jónak tartom, hogy a gyógypedagógusok mellett, segítségükkel és támogatásukkal a tudás átadásának módszereit is elsajátíthatom.

Dengi Zsolt

Zöldövezeti Flórafenntartási Menedzser

Már az első évben találkoztam néhány tanulóval és izgatottan figyeltem őket, hogyan működnek együtt ebben az új, megszokott tanulási környezettől eltérő színteren. Izgalmas volt látni, hogy a gyermeki énjük a szabadban újra előjön és olyan apró dolgoknak is örülni tudnak, mint egy gumiabroncsból a fára épített kötélhinta vagy kikapcsolódásként közösen sétálni egyet a patak partján. Már akkoriban megfogalmazódott bennem, hogy szívesen lennék én is tagja a közösségnek, így nagyon örültem, amikor Cseriné Betti megkeresett, hogy mesterként csatlakozzak a csapatukhoz. Úgy gondolom, hogy a szimpátiát gyorsan megtaláltam a srácokkal, kiérdemelve a kölcsönös tiszteletet egymás iránt. Sok bensőséges információt osztanak meg velem magukról és igyekszem támogatni őket a szakmai tudás átadása mellett a magánéleti kérdéseikben is. Habár pedagógus végzettséggel nem rendelkezem, közel érzem magam az emberekhez és értő figyelemmel tudok feléjük fordulni. A humor, mint eszköz mindenre gyógyír tud lenni, így gyakran zsigerből alkalmazom, amit úgy vettem észre, mindenki nagy mosollyal fogad. A sport mindig gyökeresen az életem része volt különböző formákban, így a sport által tanított szemléletet is igyekszem átadni a tanulóknak, ösztönözve őket az egészséges életmódra mind mentálisan, mint fizikailag.